BCE_Terepmunka_naplók_a_karanténból_2020/tavasz

Teljesen át kellett szervezni a napi rutinom. Hiszen nincsenek fix programok, nincs az a lendülete a napnak, ami eddig volt. Viszont azt sem szerettem volna, hogy mindennap 11-kor kelek és elúszik a nap. Ezért kénytelen voltam egy napi rende kitalálni magamnak, leginkább ezt a napirendet hétköznaponként követem. Minden este megírom a másnapi feladatokat, amiket teljesíteni kell, hiszen akkor látom, hogy milyen célok vannak előttem aznapra. A következő általában 8:30-ra állítok be ébresztőt magamnak, hogy azért mégsem hajnalba keljek, de n is aludjak 10-ig. Felkelés után egyből a konyhába indulok, ahol főzök magamnak egy kávét. A kávézás a napom kezdete. Adok magamnak fél órát, hogy szépen megigyam, közben egy kis instagram és hasonló érdekességek. 9.00-9:15 környékén elmegyek veszek egy reggeli zuhanyt, fogmosás, felöltözés,stb. Azokon a napokon, amikor online órám van és ténylegesen zoom-os óra, akkor elkészülök, kisminkelem magam. Utána gyorsan rendet rakom, megágyazom, elpakolom ...

Azt gondoltam, hogy hozzánk, Nógrádkövesdre nem igazán érhet el a koronavírus. Hiszen pont ebbe a kis faluban? Mindentől távol? De aztán gyorsan át kellett értékelnem a dolgokat és átgondolni, hogy de miért is ne juthatna el ide is? Hiszen ez egy világjárvány. Tudni kell azért a faluról, hogy az emberek szeretnek pletykálni, tehát a valós hír is terjed, na de mi van az álhírekkel? Na azok, csak úgy szárnyalnak. Nem történt máshogy ez nálunk sem. Kiderült, hogy valaki coronavírusos beteg a faluban. Húha, ugyan ki lehet, mentek a találgatások. Tényleg volt, mindenki már akiről azt hitték az. De végül kiderült, hogy egy takarítónő, aki a közelben lévő bányában takarít. 55 év körüli lehet. Igazából már nem láttam őt szerintem 5 éve. Tehát, amilyen információkat tudok, azokat én is csak hallottam. Illetve, amit külső szemmel észrevettem. Ilyen volt, hogy például, kint van a házukon  on a piros papír, hogy ténylegesen coronavírusos beteg lakik itt és, hogy tilos a közelükbe menni. ...

Ahogy már korábban írtam, hazatérésem után 2 hétre önkéntes karanténba vonultam a szüleim házában, vidéken. Nagyon furcsa volt otthon lenni hirtelen ilyen körülmények között. Azt már említettem, hogy nem találkoztam senkivel a szüleimen és a két öcsémen kívül. Egy dolog nyugtatott, hogy két barátnőm is ugyanúgy az önkéntes karanténjükat töltik. Illetve amúgy sem lehet semmit csinálni A napjaim eléggé egyhangúan teltek. Mélypontok voltak bőven. De szerencsére rengeteget kellett tanulni, így az lefoglalta az időm nagy részét. 2 hét sok idő, ha az ember nem tud mit csinálni, ha megváltoznak a mindennapok és egy teljesen nyugodt élet veszi őket körül hirtelen. Az első pár nap igazából arról szólt, hogy teljenek a napok minél gyorsabban, illetve arról, hogy vajon elkaptam-e. Utána kezdi az ember megszokni a bezártságot. Szerencsémre, vidéken lakunk, így nem voltam annyira bezárva. Hiszen a természet vesz minket körül, kint tudtam sokat lenni a friss levegőn. Amit nem tudom, hogy viselte...

Az első egy hét itthon. A repülőtéren a szüleim vártak. Nagyon furcsa érzés volt, hiszen nem pont most szerettem volna, hazatérni. Rögtön indultunk is haza, a szüleimhez vidékre. Azt tudni kell, hogy én Pesten lakom, viszont hivatalosan a lakcímkártyán szereplő helyen kell tölteni a karantént. Illetve, nekem is sokkal kényelmesebb volt 2 hétre hazamenni a szüleimhez vidékre. Nógrádkövesden, Nógrád megyében laknak/lakom. A faluról azt kell tudni, hogy 500 fő él ott. Tehát elég nagy változás volt Barcelonához képest. 2 hétre önkéntes karanténba vonultam. Hiszen akkor már Spanyolország Európa 2. legfertőzöttebb országa volt. A vicc a történetben, hogy akkor a kisöcsém már 2 napja szintén karanténban volt. Mivel Porec-ben rendezték meg neki a vívó EB-t. Tehát az 5 tagú családból 2 fő önkéntes karanténban volt, ami azért számomra vicces volt.  Viszont ténylegesen figyeltem rá, hogy távol maradjak a családomtól fizikálisan. Tehát tartottuk a 2 méter távolságot. Megvolt a saját pohara...

Az események percről percre változtak, talán senki nem tudta mi lesz a következő döntés. Sőt a legrosszabb, ami bennem volt:  mi a jó döntés? Annyi minden ért 1-2 nap leforgása alatt, hogy szerintem nehéz volt tisztán mérlegeni. GOndoltam 12-én este reggel felkelek  és megpróbálok higgadtan és átgondolva dönteni, hazamenjek vagy maradjak. AZonban semmit nem aludtam az éjjel. Reggel korán magamtól felkeltem 7-kor. Hívtak a szüleim is, hogy menjek haza, hiszen, hol szeretnék maradni karanténban?! EGy idegen országban egyedül egy szobában vagy a családommal Magyarorszáágon? Talán ez  választ adott a kérdéseimre. Reggel 8-kor megvettem az esti hazafele tartó repülőre a jegyemet. Nagyon izgultam, hogy lesz e még jegy. Végül pont 1 db szabad jegy volt már csak. Gyorsan meg is vettem, az esti 22:30-kor hazafele tartó repülőre. Rég volt ennyire stresszes napom, mint aznap. Sőt, hasonló talán soha életemben nem is volt. Tudtam, hogy lehetetlen lesz hazahozni minden ruhámat, hisze...

Március van. A világban egyre több helyen lehet hallani a korona vírusról. Egyre több országban súlyosbodik a helyzet. De ez még messze van Európától, mindenki ezt gondolta. Kintlétem során belekóstolhattam a spanyol mentalitás, nem kell aggódni semmin MIközben Magyarországon javában zajlott az élelmiszer felvásárlás, Barcelonában minden bolt tele volt élelmiszerrel, nem lepték el az emberek a boltokat.. Azonban eltelt egy hét, a járvány már megjelent Olaszországban is, ahol egyre súlyosbodik a helyzet. Azonban Barcelonában, mindenki teljesen nyugodt volt még. Minden iskola nyitva volt. Az emberek élték a megszokott életüket. A szórakozóhelyek tömve voltak. Azonban eljött március 11. , amikor Barcelona környékén is elkezdődött a helyzet romlani. Egyre több eset látott napvilágot. Azonban még az egyetemek bezárásáról semmit nem lehetett tudni. Mindenki bizakodott. Azonban pár  tanár figyelmeztetett minket, hogy lehetséges itt is távoktatásban folyik majd az oktatás. Úgy éreztem, mi...

Március 11-én reggel 8 óra 30 perckor felszállt a gépen Ciampino repülőteréről. Ennek bekövetkeztét még előző este 8 órakor sem tudtam. Minden olyan gyorsan, az utolsó pillanatban történt. Hogy megmagyarázzam, hogy miért is ért engem ez ennyire váratlanul, amikor már több hete, többen is mondták, főleg itthonról, hogy valószínűleg haza kell majd jönnöm. De én nem hittem nekik, maradásban való reményem az utolsó pillanatig kitartott. Ez annak is köszönhető, hogy Rómában, mint korábban írtam, pár maszkot viselő emberen kívül semmi nem volt érzékelhető. Ez tartott egészen Vasárnapig, 3 nappal azelőttig, hogy hazajöttem volna. Mit sem sejtve elkövetkezendő napokról, a hétvégém még teljesen normálisnak és pörgősnek volt mondható. Ekkor jelentette be Conte miniszterelnök az Északi tartományok teljes lezárását, amit úgy gondoltunk nem fog elérni minket. Péntek este még Trastevere egyik bárjában eresztettük ki a heti gőzt. Szombaton egyik lakótársammal mosodába jártunk és elintéztük a ház...

Teltek a napok, és felpörögtek az események. Február nagyon gyorsan eltelt, és kezdetét vette a március, aminek az elején még nem is gondoltam volna, hogy már csak pár hétig élvezhetem az erasmusos létet. Március elején rohamosan növekedett a fertőzöttek száma, egyre több helyen hívták fel a figyelmünket, hogy legyünk óvatosak. Mindennek ellenére az egyetem továbbra is ment zavartalanul, így én még mindig csak reménykedtem, hogy nem lesz nagyobb súlya ennek a vírusnak Norvégiára nézve. Azonban legbelül éreztem egyfajta feszültséget, elérkezett a ,,vihar előtti csend", amikor egyszer csak este kaptam egy sms-t, amiben tájékoztattak, hogy bezár az egyetem, és már nem fog kinyitni...(  Az egyetem április 14-ig tartott volna, és május elején már vizsgáim vannak, akkor még reménykedtem, hogy vizsgázni visszamehetek, de ez mint utólag kiderült, vizsgákra sem fog már kinyitni az intézmény) Nos, nem gondolkoztam sokáig, azonnal hívtam a szüleimet, és az oslói magyar konzult, hogy mit teg...

Mielőtt kiutaztam külföldre megfogadtam, hogy nem fogok idegeskedni. Nem fogok izgulni minden apróságon, hiszen váratlan helyzettel mindig találkozik az ember, de valahogy túl kell ezeken is lépni. Többek között ez volt az egyik ,,fogadalmam" az Erasmus előtt, amit nagyon sokáig sikerült is betartanom. Teltek, múltak a napok, a hetek, hónapok. Egyre jobban kezdtem kibontakozni, barátságokat kötni, élni azt a bizonyos Erasmus életet, amikor egyszer csak elért hozzám is a koronavírus híre. Ugyan már egy régebbi bejegyzésben említettem, hogy úgy körülbelül február elején kezdtem felfigyelni a hírekre, de egyelőre fölöslegesnek tartottam, hogy bármiért is aggódjak, hiszen ,,úgyis Norvégia nem gócpont, itt nem lesz semmi probléma...'', illetve ,,ez hamar lemegy, csak pánikkeltés az egész" és hasonlók. Sajnos igen hamar kiderült, hogy tévedtem, mint sokan mások, akik hasonlóan mérték fel a kialakuló helyzetet. Sokáig északon nem hoztak intézkedéseket, hiszen az elsődleges...

Finnország, Joensuu Ebben a koronavírus blogbejegyzésben a márciusi tapasztalataimat fogom kifejteni, mert meglehetősen eseménydúsnak bizonyult és sajnos nem a jó értelemben. Március első hetében megérkezett hozzám a családom egy teljes hétre. Nem volt semmi probléma, mind nagyon jól éreztük magunkat.Ők is tapasztalhatták, hogy mennyire nem foglalkoztatja még a finneket ez az egész korona vírus szituáció. Egyik nap Finnországon belül elutaztunk valahova és az airbnb vendéglátó finn nőtől megkérdeztük, Neki mi a véleménye a jelenlegi helyzetről, főleg így, hogy nap, mint nap vendégek vannak a házában. Azt mondta, hogy egyáltalán nem aggódik miatta, nem is igazán érdekli, csak folyamatos figyelemmel követi a repjegyek árának változásait a jövőre tekintve, mert tervezett egy nagyobb szabású kiutazást a gyerekeivel a nyárra. Ez természetesen nem reprezentálja az egész finn nép hozzáállását csak egy plusz megerősítés arra a tényre, hogy Finnországba még nem ért el a pánik. Azonban re...

Finnország, Joensuu 3 szakaszra bontanám le az első koronavírusról szóló blogbejegyzésem. Első szakasz: Január 24 -e pontosan olyan jónak indult, mint a többi eddigi erasmusos napom. Hideg, gyönyörű havas kilátás az ablakból, whatsapp csoportbeszélgetések az új barátaimmal, program szervezgetések. Claudia, az olasz lány,  bedobott egy "Chinese New Year Gala" eseményt, hogy menjünk arra. Még odáig sem jutottam el, hogy megnézzem a részleteket, már válaszolta Halil, (török fiú) hogy "az veszélyes" . Claudia értetlenül visszakérdezett, hogy "a kínaiak?". Nem értettük a kontextust , először azt hittük valami rasszista vicc van készülőben, aztán felvilágosított minket, hogy Kína épp tegnap zárta le és tette karanténba a városokat, mert felütötte a fejét valami betegség, amit korona vírusnak hívnak. Halil "rémtörténete" után be is rekedt a téma, viszont másnap Claudia küldte egy másik barátunkkal együtt a képeket, hogy " üdvözletüket küldik ...

Hamar kialakult egy sorrend: amit a cseh lány mesélt nekem reggel a csehországi helyzetről, arra este reagált a lengyel cserediák, hogy náluk is bevezették. Másnap megérkeztek ugyanazok az intézkedések otthonra is. Így volt ez először az egyetemek, majd az iskolák, végül a vendéglátó egységek bezárásával is. Távoli világnak tűnt ez, amiről tömött buszon olvastam egyetemre menet, és amiről teli kávézókban beszélgettünk egymás között. Az élet ment tovább, és a BBC hírprogramját és a Nottingham Post-ot leszámítva semmi nem árulkodott arról, hogy járvány kivédésével/lassításával/legyőzésével küzd a világ. Innen nézve az otthoni változtatások túlzónak és pánikkeltőnek tűntek Közép-Európában már minden bezárt; angol részről a gyorsan növekvő esetszám ellenére még semmilyen intézkedés nem történt. Az egyetemeken zavartalanul folyt az oktatás, szórakozóhelyek nyitott kapukkal várták az arra járót. Az angol nyugalom stabilitást, biztonságot adott. Csoport hatás; amíg a mellett...