Koronavírus sztori, Norvégia - 1.rész

Mielőtt kiutaztam külföldre megfogadtam, hogy nem fogok idegeskedni. Nem fogok izgulni minden apróságon, hiszen váratlan helyzettel mindig találkozik az ember, de valahogy túl kell ezeken is lépni. Többek között ez volt az egyik ,,fogadalmam" az Erasmus előtt, amit nagyon sokáig sikerült is betartanom. Teltek, múltak a napok, a hetek, hónapok. Egyre jobban kezdtem kibontakozni, barátságokat kötni, élni azt a bizonyos Erasmus életet, amikor egyszer csak elért hozzám is a koronavírus híre. Ugyan már egy régebbi bejegyzésben említettem, hogy úgy körülbelül február elején kezdtem felfigyelni a hírekre, de egyelőre fölöslegesnek tartottam, hogy bármiért is aggódjak, hiszen ,,úgyis Norvégia nem gócpont, itt nem lesz semmi probléma...'', illetve ,,ez hamar lemegy, csak pánikkeltés az egész" és hasonlók. Sajnos igen hamar kiderült, hogy tévedtem, mint sokan mások, akik hasonlóan mérték fel a kialakuló helyzetet. Sokáig északon nem hoztak intézkedéseket, hiszen az elsődleges cél az volt, hogy ne keltsenek tömeges hisztériát az emberek között, így mindenki csak annyira volt értesült, amennyire a média azt engedte. Viszont ahogyan arra számítani lehetett, Oslóban is megjelentek az első fertőzöttek. Azonban még mindig nem éreztem a helyzet súlyát, próbáltam arra koncentrálni, hogy jól érezzem magam, független attól, hogy mi folyik a Világban...Aztán rohamosan nőtt a pozitívan teszteltek száma, és már az órákon is egyre többször előjött a koronavírus témája, az előadásokon a ,,Black Monday 2020" esemény számos adatait elemeztük, a szemináriumon is a koronavírusról szóltak a csoportos foglalkozások, és mindenki, de kivétel nélkül mindenki erről beszélt. Elegem lett, és én még mindezek ellenére igy reménykedtem, hogy az olaszokhoz képest sehol sincsenek a norvégok, nem lesz itt semmi gond, és csak le kell szépen nyugodnia mindenkinek, hiszen amíg az egyetemen folyik az oktatás addig nincsen probléma. Megfogadtam, hogy nem fogok idegeskedni, én végig fogom csinálni az Erasmust...