Nottingham - találkozás, üdvözlés, ismerkedés


Egy ilyen félév sok egyedülléttel jár, erre előre fel kellett készítenem magamat.
Más magyarra két hétig biztosan nem számíthatok, akik azután jöttek, azok is másik campusra.

Első találkozásomra a reptérre érkezve kerül sor; távoli angol rokon vár, aki bár magyarul nem beszél, sok ismerős nevet tud felsorolni a nagycsaládból, vannak emlékei Budapestről, ettől hazainak érződik.

Leendő angol és francia lakótársaim autóval jönnek értem a központba; a szállásig kötetlenül beszélgetünk. Este teszünk egy rövid sétát a környéken, jön velünk a kutya is.
Szóba kerülnek a sorozatok/könyvek/filmek, amiket mind szeretünk, ki mivel foglalkozik, milyen idő szokott lenni januárban, merre vannak a közeli üzletek és hogy elég hosszú-e az ágy a szobámban.
Másnap bemegyünk a központba, megmutatják az egyetem épületét. Közös kávézás egy régi templomból átalakított pub-ban, bevásárlás Primarkban.

Lábujjhegyes első hetek; még ki kell tapasztalni, mik a szokások, hogyan zavarom a többieket a legkevésbé. Második hónapra kezd ez oldódni, kialakul az én helyem is a háztartásban. A felületeken túljutva elindul egy rétegesebb ismerkedés; közös kirándulás, közös mozi, közös vacsora.

„Egy cseh, egy magyar, egy lengyel és egy kaliforniai leül ebédelni, az egyik megszólal… „
Akár egy vicc is kezdődhetne így; ez esetben kicsit elveszett, kicsit megilletődött nottinghami cserediákokról van szó, akik az első heti nemzetközi ebéden futnak egymásba. Megkönnyebbülve meséljük el egymásnak, milyen magányos ez az első pár nap, de jó végre élő emberrel beszélni.
Nem vagyunk sokan. Ennél különbözőbb négy embert keresve se lehetne találni, ennek ellenére, vagy pont emiatt mégis működik. Nincs azonos nemzetiség, nincs azonos anyanyelv. Van azonban négy különböző háttér és kultúra, ami érdekesebbnél érdekesebb beszélgetésekhez vezet. És van egy közös élmény, amit együtt élünk meg: kialakítani egy otthont valahol az ismeretlenben.

Két héttel később megérkeznek a magyarok. Már a második hónap pereg, amikor megbeszélünk egy találkozót. Jófej csapat, mégis jobb, hogy nem velük kezdtem a cserefélévet.
Sok mindent limitál az a kényelem, ha a saját országodból érkezőkkel mozogsz együtt. Példák erre az angol diákok, akikkel (teljesen érthető módon) gyakorlatilag semmilyen kapcsolatot nem lehet kialakítani; beülnek az órákra, jegyzetelnek, majd mindenki megy a maga dolgára, éli a már kialakult életét.

Az anyanyelv nagyon hiányzik; beszélni és hallani élőben. Hirtelen fontos lesz mobilnetről hallgatni a youtube-ot, hogy magyarul szóljanak a máskor olyan irritáló köztes reklámok. Hirtelen meg tudnám ölelni a boltban telefonáló nőt, amiért magyarul beszél a vonal másik végéhez. És hirtelen felértékelődik a házban kószáló kutya, akinek magyarul lehet azt mondani; ne ugass mááá!

Idővel az ember ezen is túllendül.

Megjegyzések