Február 3. hát eljött. Nem gondoltam volna, hogy majdnem 1 évvel ezelőtt megnyert Erasmus ilyen gyorsan itt lesz. A hatalmas várakozást átjárta a félelem, izgalom, boldogság. Vajon tényleg szükségem van erre? Sok gondolat kavargott a fejembe aznap hajnalban, amikor a repülőtér felé tartottunk. De már nem volt visszaút. Mennem kellett. Kicsit az elején úgy tűnik, mintha egy kivégzésre indultam volna. De ez csak a félelem az ismeretlentől, és az, hogy a szeretteim otthon maradnak és nem látom őket hónapokig. Habár tudtam, hogy 4 hónapról van szó, amit egyszer megszakítok és haza látogatok 10 napra megcsinálni a vizsgáim itthon. Mégis a félsz bennem volt. Aztán egy gyors búcsúzkodást követően elindultam életem egyik legnagyobb kalandja vagy kihívása elé. Abban biztos voltam, hogy ez a 4 hónap változásokat fog hozni az életembe. Aztán ott voltam 6:05 , a repülőgép felszállásra kész. INDULOK. A repülőút nem volt vészes egyáltalán szerencsére, habár nem szeretek túlzottan repülni. Eljött a pillanat, amikor landoltunk. Abban a pillanatban, amikor a gép földet ért nagyon furcsa érzések kavarogtak bennem. Egyszerre kapott el legbelül a sírás és a boldogság. Nem tudtam hova tenni ezeket, az érzéseket egyenlőre. Gyorsan felvettem a csomagom és irány a szállás. Habár jártam előtte többször Barcelonában, tudtam ez más lesz mint a többi. A reptérről való kijutással minden rendben volt. Busszal és taxival jöttem, hiszen nem akartam a nagy bőröndömet átcipelni a fél városon. Hosszas keresgélés után megtaláltam a lakást, ahova érkeztem. A hosszas keresgélésre azért volt szükségem, mert a taxis 7 helyett 70-nél rakott ki. ( Ami azóta is rejtély hiszen, azóta sem ismeri fel a taxisok GPS-e a 7-es házszámot. De sebaj, gondoltam magamban sétálok egy kicsit. Gyorsan megtaláltam végül.  Az első sokk akkor ért, amikor felértem a lakásban. A tulaj nem beszél angolul egyáltalán. Habár beszélek spanyolul alapszinten, nem annyira könnyű így kommunikáció. De nem probléma, ezt is megoldom. Legalább könnyebben megy majd a spanyol tanulás, ha rá leszek kényszerítve. Tehát úgy mondanám ez igencsak meghatározza a mindennapjaimat, hogy miként kommunikáljuk le a mindennapi dolgokat. A következő pár órában beszélgettem a tulajjal, amiben sok érdekes dolgot meg tudtam a helyiekről. Illetve a legjobb tanács, amit kaptam tőle, nem más volt, mint az, hogy figyeljek az értékeimre, mert Barcelonában lopnak. Szinte észrevétlenül kilopják a telefonod, a pénztárcád és mindened a táskádból. Tehát akkor felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan fogom magam biztonságban érezni, egy ekkora városban, hogyha mindig attól rettegek, hogy mit lopnak el tőlem a nap folyamán. Következő kulturális sokk.  A spanyolok nem fűtenek. Hallottam már bizonyos mendemondákat arról, hogy mivel a tél enyhe Barcelonában, ezért nem éri meg felfűteni a lakásokat. Nekem, aki 24 fokban érzi jól magát a lakásban, igen csak sokkos élmény volt, hogy itt nem 24, de 20 fok sem igazán lesz.
A következő pár órában igyekeztem felfedezni, a környéket. A közelemben lévő parkban ( Parque de Ciutadella) meglepően tapasztaltam mennyien vannak. Rengeteg turista akiket próbálnak a helyi árusok igencsak átverni, különböző játékokat eladva nekik. Illetve rengeteg árus van, akik hamisítványt árulnak az utcákon, különböző lepedőkön kiterítve a cuccaik. Ami egyébként illegális, és amikor jön a rendőr, másodpercek alatt csomagolják össze a cuccaikat és kezdenek el szaladni. Illetve, amin még meglepődtem, az az, hogy mennyire könnyen működik minden. Nem idegeskednek az emberek. Nem tolakodnak a metrón. Mindenki sokkal türelmesebbnek tűnik. Ha nem érted el a metrót, akkor jön a következő 2 perc múlva. Nem szaladnak, nem rohannak az emberek. Illetve mindenki nagyon kedves. Ugyan az angol nem igazán megy a helyieknek, leginkább a kisebb boltokban nem igazán beszélik.
 Emellett, ami az egyik legnagyobb talán nem is kultúrsokknak nevezném, de mégis. A helyiek mennyire haza-tudatosak. Ők magukat nem spanyoloknak titulálják, hanem katalánoknak. Amit mindenkitől el is várnak, hogy ne azonosítsák őket spanyolokként, hanem helyette katalánként. A legtöbb esetben mindenki beszéli a spanyolt, de inkább a katalánt preferálják. Mindenhol a katalán zászlót is teszik ki a házukra. Az utolsó élmény az első napon, ami úgy érzem meghatározza az itt létemet. Minden, de tényleg minden később kezdődik. Később indítják a napot, ebéd 3 körül van, vacsora este 8-9 körül. A bárokba az emberek 10 előtt biztosan nem indulnak el. Tehát mindent kitolnak, ami elsőre meglehetősen meglepő volt. De talán hozzá fogok szokni a 4 hónap alatt.