Első pár óra-TRENTO

Február 18-án megérkeztem Trentoba, Olaszországba. Az érkezést egy igazán hosszú utazás előzte meg, Budapestről autóval Grazba, majd onnan busszal Veronába érkeztem meg, és ott egy átszállás után végül Trento következett.  A rengeteg holmi miatt a busz mutatkozott a legjobb választásnak, időben persze a repülő kedvezőbb lett volna, de a buszos utazásnak is megvan a maga szépsége, így nem bánom, hogy emellett döntöttem.

Az első élmény akkor ért, amikor a busszal már Trento megyében voltunk. A nap sütött, az utat hatalmas hegyek kísérték körbe, tetejükön nem ritkán havat is látni lehetett. A völgyben egy kristálytiszta folyó látható, ami Trentot is átszeli. Környezet szempontjából tökéletes helyszínre érkeztem és már akkor tudtam, hogy rengeteg látnivaló van, ami a következő 3 hónapot kitölti majd.

Trentoba nem egyedül érkeztem. Az útitársam szintén a Corvinus Egyetemről érkezett Erasmusozni, és miután felvettük a kapcsolatot együtt kerestünk albérletet illetve az utazást is együtt terveztük meg. A lakásban négyen élünk együtt, a másik két lakó német, mindketten fiatalok, tanulnak, illetve dolgoznak. Az egyik lakótársunk, Alina felvett minket és a rengeteg csomagunkat a buszpályaudvaron és elhozott a lakásba, ami nagyban megsegítette az első perceket. Nagyon kedves lány és már az első közös programunk is megvan együtt, a hétvégén Velencébe látogatunk a karnevál idejére.

A megérkezés utáni első néhány óra relatíve nehéz volt itt Trentoban. Néhányan elmentünk körbejárni a várost majd kávéztunk, de hosszú idő után nehéz beleszokni abba, hogy csak angolul társalogjon az ember. Ennek ellenére jó volt a velük töltött idő és mindenki kedvesnek tűnt. Amire azonban rájöttem már elég hamar, és már több külföldön élő illetve tanuló ismerősöm is megerősítette, hogy a tény, hogy valaki Magyarországról érkezik kevésbé izgalmas, mint az, aki például Brazíliából vagy Nepálból. Ennek ellenére az emberek érdeklődnek rólad, és mindenki barátkozni szeretne.

Kulturális sokk itt Olaszországban nem ért, egészen hasonló minden, mint itthon, legalábbis eddig.

Este azonban kicsit szomorkodni kezdtem. Talán akkor gondoltam bele először, hogy eljöttem, itt vagyok, és mekkora fába vágtam a fejszémet. Megijedtem, úgy éreztem túl sok ez így elsőre számomra. Még sosem éltem egyedül, pláne nem külföldön. Aztán rájöttem, hogy ez a félelem normális. Hiszen valami új dolog történik és ez jól van így. Miután kipihentem magamat, másnap reggelre virradóan tudtam, hogy nincs mitől félnem és hamar megfogom szokni itt. A hely gyönyörű, sok látnivaló vár és nem leszek egyedül...