2020 Január 6, 8 óra 45 perc. Ezen a napon, a szülinapomon érkeztem meg Oslóba. Ahogy leszálltam a gépről rögtön megcsapott a friss levegő, olyan, ami otthon még vidéken sem tapasztalható. Amíg az útlevelem ellenőrzéséhez álltam sorban, végig azon gondolkodtam félkómás állapotban, hogy tényleg itt vagyok? Elkezdődött? Olyan hihetetlennek tűnik. Tisztán fel tudom idézni azt az időszakot, amikor a barátnőimmel eldöntöttük, hogy megpályázzuk az Erasmus ösztöndíjat, hirtelen eltelt egy év, most pedig itt állok az Oslói repülőtéren, életem egyik legnagyobb élménye és egyben kihívása előtt is.

Ahogy megtaláltam mind a két bőröndömet, egyenesen a vonatpályaudvarra siettem ( már amennyire lehet sietni két hatalmas csomaggal ), és első pozitív élményem volt, hogy minden egyértelműen, és érthetően volt megjelenítve, majd még nagyobb örömömre a vonatom már 10 perce állt a vágányon, ahonnan időben el is indult. Merthogy itt minden időben indul, és érkezik, kezdődik, és fejeződik be. Így, ha bármilyen esetben is késnék valahonnan, akkor csak magamat tudom okolni. Az ablakból csodáltam a havas tájat, és magamban örömtáncot jártam. Ez az, amit vártam. A lenyűgöző hegyek, a kis minimalista faházak, a tiszta ég, a fjordok, és az elragadó természet, olyan jó volt látni végre élőben is azt, amit eddig csak képeken nézhettem. Egyszer csak megérkeztem Oslo S-re, azaz a belvárosba. Következő célpont az egyetem társadalomtudományi karához tartozó campus épülete volt, ,,Blindern’’, ahol átvettem a kollégiumi szobám kulcsait. Ugyan nagyon nehezek voltak a bőröndjeim, de az izgatottságtól vezérelve eldöntöttem, hogy nem várok a buszra, ( ami egyébként közvetlen letesz a lakás előtt ), hanem fogtam magam, és legyalogoltam majdnem 2 kilométert, csak érkezzek meg minél hamarabb a szobámba. Itt  nem kulcsokkal nyílnak az ajtók, hanem beépített elektronikus rendszer működik, ami azt jelenti, hogy van három kártyám, a lakónegyed különböző területeihez. Nehezen jöttem rá, hogyan működnek ezek a kártyák, így hosszú próbálgatás után sikeresen bejutottam, majd ekkor ért ez első sokk. Nos, tudtam, hogy koedukáltak a folyosók, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Én 4 fiúval lakom együtt, akikkel egy mosdón, és egy konyhán osztozom. Azonban kettő közülük norvég, ami szerencsésnek mondható, hiszen ahogyan megtapasztaltam az elmúlt egy hónap alatt, a norvég emberek ugyan kedvesek, és segítőkészek, mégis megvan a megszokott társaságuk/csoportjuk, úgynevezett ,,klikk”, amiből életük során nem nagyon mozdulnak ki, és ugyanez igaz a diákokra is. Az egyetemen a norvég fiatalok nem vegyülnek a nemzetközi diákokkal, tehát alapvetően nem nagyon lenne lehetőségem megismerni a helyieket.

Hihetetlen, milyen gyorsan peregnek a napok, a hetek. Ugyan már több, mint 1 hónapja itt vagyok, mégis csak az elmúlt hetekben érkeztem meg lélekben is. Eddig sokáig olyan érzésem volt, mintha egy táborban lennék, nem éreztem otthonosan magam. De mostanra talán ez megváltozott, egyre később megy le a Nap, aminek köszönhetően több időt tudok a szabadban, és a természetben tölteni, jobban elfoglalom magam. Néha egyedül vagyok, néha hazamennék, néha megkérdőjelezem, hogy jó döntést hoztam-e. Nem mindig felhőtlen az ittlétem, de tudom, hogy minden egyes nap egy lehetőség, és igyekszem mindezt kihasználni, és ezáltal jobban megismerni önmagamat is.